Hónapokig is eltarthat a károk felszámolása
Minden létező segítséget megad a kormány az ajkai térségben kialakult ökológiai katasztrófa felszámolásához, azonban a költségeket az azt okozó cégnek kell állnia - jelentette ki a környezetvédelmi államtitkár Kolontáron kedden. A teljes kárfelszámolás meghaladhatja a tízmilliárd forintot, és hónapokig eltarthat - tette hozzá.
Dátum: 2010-10-05 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:46.464099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Illés Zoltán elmondta: meg kell akadályozni, hogy a térség élővilága kipusztuljon, a szennyeződés pedig az ivóvízbe, illetve, száradása után rákkeltő anyagként, az emberek szervezetébe jusson.
A legfontosabb feladat, hogy a 30-50 méter magas tározót megtámasszák és az iszapömlést megállítsák. Ez gépi erővel vagy helikopterekről történhet meg, de ez többnapos munka - nyilatkozta az államtitkár.
Illés Zoltán szerint fennáll a veszélye, hogy további tározók is megsérülnek. Hozzátette: csak a szerencsének köszönhető, hogy a sűrűbb állagú szürkeiszap még nem tört ki a tározóból.
A következő nagy feladatnak az enyhén radioaktív szennyeződés összegyűjtését és megsemmisítését nevezte. Elmondása szerint ehhez még a száradás előtt le kell verni az elöntött lakóházak faláról a vakolatot, hogy a szennyeződést be lehessen gyűjteni.
Ha a szántóföldekre, az utakra kiömlött vörösiszap megszárad, akkor a levegőben terjedve okozhat egészségkárosodást, míg az ivóvízből ólom, cink és egyéb nehézfémek juthatnak be a szervezetbe. Ez rákkeltő - mondta Illés Zoltán. Hozzáfűzte: a teljes kármentesítéshez több száz hektárnyi talaj cseréjére volna szükség, ami hónapokig is eltarthat.
Illés Zoltán közölte: a teljes költséget a kárt okozó cégnek kell állnia, de ha ehhez nincs elegendő tőkéje, akkor a magyar államnak kell azt biztosítania, vagy az Európai Unió támogatását kell kérni. Ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot Áder Jánossal, az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjával.
A környezetvédelmi államtitkár kijelentette: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a veszélyes anyagokat tároló cégek kötelezően fizessenek biztosítást, ugyanis a bizosítékhagyást nem tartja elegendőnek. Véleménye szerint így a jelenlegi 800-1000 ilyen tevékenységgel foglalkozó cég "megtisztulhat", és ha csak 15-20 vállalkozás marad, azokat könnyebb lesz ellenőrizni.
Illés Zoltán azt mondta: "nem megalapozott információk szerint" off-shore cég áll a katasztrófát okozó vállalkozás mögött, és ha csődeljárást kezdeményeznek önmaguk ellen, akkor az már bűncselekmény. Megjegyezte: a katasztrófa kapcsán már megindult a rendőrségi vizsgálat.
Az ajkai térségben keletkezett katasztrófát Illés Zoltán a tiszai cianidszennyezéshez hasonlította. Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a szennyezőanyagot nem tudják megfogni a Marcalban, és eléri a Rábát, "akkor mindenkinek térdre, imára!".
Nincs sugárszennyezés
Nem kell akut sugár-egészségügyi ártalomtól tartani Ajka térségében - közölte a vörösiszap-ömlés kapcsán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden.
A szakemberek az iszapömlés által érintett településeken, Devecser és Kolontár területén dózisteljesítmény-méréseket végeztek, valamint iszapmintákat elemeztek laboratóriumban. - Ezen vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy akut sugár-egészségügyi ártalommal nem kell számolni - írta közleményében az ÁNTSZ, hozzátéve: a vizsgálatok eredményéről tájékoztatták a kárelhárítás helyszíni irányítóit.
A sugár-egészségügyi vizsgálatokra azért volt szükség, mert az vörösiszapban feldúsulhatnak bizonyos természetes előfordulású radioizotópok.
A helyszínre tart Navracsics Tibor is
Az iszapömlés helyszínére tart Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője - közölte Nagy Anna.