Sértő sör
Fajgyűlölő színezete van egy cseh sörgyár legújabb reklámkampányának. A prágai médiák jelentése szerint a Cerná Hora sörgyár által kiadott legújabb söröspohár alátéteken olyan keresztrejtvény van, amelynek megoldása a "negr" szót eredményezi, ami magyarul "niggert" jelent, s cseh nyelven is sértő, lenéző jelentése van.
Dátum: 2003-05-19 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:30.840008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cseh közszolgálati televízió azt állítja, hogy egy ilyen stílusú reklámkampány az Európai Unióban tilos, illetve büntethető lenne. A hatályos cseh törvények szerint viszont csak akkor büntetendő, ha valaki a keresztrejtvénnyel kapcsolatban támadást intézne egy néger ellen. "Portugáliában egy hasonló esetben több ezer dolláros büntetést kellett fizetnie a reklámkampány felelőseinek. Csehországban ez azonban csak kihágásnak minősülne, ha valaki az ügyben feljelentést tenne" - nyilatkozta a televíziónak Katerina Jirásková államügyész.
Ivo Storek, a Cerná Hora sörgyár igazgatóságának képviselője a reklámkampánnyal kapcsolatos rasszizmus-vádat határozottan visszautasította. Kijelentette: a sörgyárnak semmi ilyesféle hátsó gondolata nem volt, egyszerűen csak szórakoztatni akart, s ezért nem is hajlandó a több tízezer söröspohár alátétet kivonni a forgalomból. Amennyiben azonban valaki sértve érzi magát, nyugodtan forduljon a sörgyár vezetéséhez. "A sörgyár melletti sörözőben minden tiltakozónak egy korsó sört biztosítunk ingyen" - mondta Storek a televíziónak. Arról még nincs hír, hogy a bejelentés nyomán hányan érezték magukat sértve, hogy ingyen egy korsó sörhöz jussanak.
MTI - fidesz.hu