Neue Kronen Zeitung: Paks Csernobil óta a legnagyobb baleset
Az osztrák Greenpeace szakértője szerint a paksi erőművet törvényellenesen üzemeltetik, mivel a 2. blokk kéményébe elfelejtettek egy szűrőt beépíteni. Egy osztrák lap szerint Pakson történt Csernobil óta a legnagyobb baleset.
Dátum: 2003-05-19 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10640
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:31.174062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Neue Kronen Zeitung című jobboldali osztrák bulvárlap Paksi esemény - a legnagyobb baleset Csernobil óta címmel közölt írást vasárnap. Az osztrák lakosság közel fele által olvasott lap azt állítja, hogy a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet egyre ijesztőbb részleteket tár fel a paksi atomerőműben bekövetkezett üzemzavarról, s szakértői szerint ez volt a legsúlyosabb nukleáris baleset Kelet-Európában Csernobil óta.
Erwin Mayer, az osztrák Greenpeace nukleáris szakértője a magyar Energia Klub értékelése nyomán úgy gondolja, hogy Paksot illegálisan üzemeltetik, ugyanis elfelejtettek szűrőt építeni a 2. blokk kéményébe, noha ez az EU előírásai szerint és 1997 óta a magyar jogszabályok alapján is előírás.
Ugyancsak a szakértő szerint a paksi jelentés egy további felfoghatatlan hanyagságot is napvilágra hozott: a fűtőrudak túlhevülése és a tartók törése csak azért következett be, mert a hűtővizet keringető szivattyút úgy tervezték, hogy kapacitása csupán egytizede a szükségesnek.
Forrás: ma.hu