Azonnal, de higgadtan kell cselekedni
Rémisztő Nyíregyháza adóságállománya - nyilatkozta portálunknak a fideszes polgármester. Ráadásul ez az összeg sok milliárddal nőtt az elmúlt négy évben is - tette hozzá.
Dátum: 2010-10-05 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:53.633680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább tetézi a bajt, hogy rendkívül átláthatatlan a hitelállomány, ugyanis jelentős adóssága van a szabolcsi megyeszékhelynek hosszú- és rövidlejáratú forint- és svájci frank alapú hitelben, valamint kötvény formájában is. Ezért Kovács Ferenc szerint gyors és határozott lépéseket kell tenni a megnyugtató kezelés érdekében. A polgármester portálunknak adott válaszában kitért arra is, hogy elsősorban a nagyberuházásokat kell áttekinteni, majd a konzekvenciák levonása után azonnal, de higgadtan cselekedni.
A nyíregyházi kampány kapcsán a fideszes politikus kiemelte: az önkormányzati választások eredménye őket igazolta. Az emberek azokat választották meg, akik a helyi ügyek pontos ismeretében, a helyi emberek érdekében, és nem ellenében vezetik a várost - fejtette ki a fidesz.hu-nak.
Nyíregyháza polgármestere szólt arról is, hogy a közgyűlésben megszerzett kétharmados többséget arra akarja felhasználni, hogy kinyissa a kaput a városért tenni akaró emberek előtt.