"Meg kell kezdeni az apró lépések politikáját"
A felzárkóztatásért felelős államtitkár szerint nem lehet pusztán etnikai vagy szociális kérdésként tekinteni a cigányság problémáira.
Dátum: 2010-10-06 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:59.524755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában kifejtette, hogy a cigányság problémáira nem létezik egyetlen megoldás, hanem többféle stratégiát kell követni. Meg kell kezdeni az apró lépések politikáját. Körül kell írni a bajt, és csak ezt követően lehet cselekedni - hangsúlyozta az államtitkár.
Balog Zoltán szerint nem lehet kizárólag etnikai vagy szociális problémaként kezelni a cigányság integrációját, hanem komplex módon kell kezelni a helyzetet. Az elsődleges kérdés számunkra az, hogy hogyan lehet helyzetbe hozni a leszakadó térségekben élőket - mondta a fideszes politikus. Válaszában kitért arra is, hogy Kelet-Magyarországon tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a mobilis emberek elvándorolnak azokba az országrészekbe, ahol van munka. A helyükre lépők pedig a halmozottan hátrányos helyzetű csoportokból kerülnek ki, tovább növelve e területek leszakadását.
Aggasztó az a tény, hogy ugyanazért a munkáért Észak-Magyarországon fele annyi bért lehet kapni, mint Pest megyében - tette hozzá.
A cigányság problémájával kapcsolatban Balog megemlítette, hogy különböző módon kell kezelni a reguláris munkaerőpiacon meg nem jelenőket, és azokat, akik öt-tíz éve veszítették el munkájukat.
Az államtitkár az M1 műsorvezetőjének adott válaszában kiemelte, hogy pontosan azért ülnek a tárcaközi bizottságban a kultúráért, sportért, munkaügyekért felelős államtitkárságok delegáltjai, hogy minél összetettebb módon tudják kezelni a felzárkóztatás problémáját.