Nem csak szabad, de egységes is a nemzet
Magyarország elindult a nemzeti érdekek érvényesítése felé, Arad után 161 évvel már nem csak szabad, hanem egységes is a nemzet - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben szerdán a fővárosban.
Dátum: 2010-10-06 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:08:59.851965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kereszténydemokrata politikus értékelése szerint Magyarország maga mögött hagyta a nemzeti érdekek elárulásának és feladásának éveit.
A megemlékezésen a kormány nevében koszorút helyezett el Semjén Zsolt, az Országgyűlés nevében Lezsák Sándor alelnök és a köztársasági elnök nevében Kiss Norbert.