Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pártból szövetség

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei politikusai sikeresnek ítélték a szervezet hét végi, budapesti tisztújító, programalkotó és alapszabály-módosító kongresszusát.


Dátum: 2003-05-19 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:31.799623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartha László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezete elnökének megfogalmazása szerint soha ilyen sikeres kongresszust nem rendezett még a Fidesz, mint amilyen a hét végi tanácskozás volt. - Öröm volt látni, hogy ennyi egy akaratú, jó szándékú ember gyűlt össze. Míg néhány éve egy kisebb teremben is elfértünk, mára már a Kongresszusi Központot is kinőtte a Fidesz. A kongresszus légköre optimista volt, annak ellenére, hogy mindenki pontosan tudta: rengeteg munkát kell elvégeznünk a jövőben - fejtette ki Bartha László. Hozzátette: nagyon fontos gondolatként fogalmazódott meg ismét: nem jutalomért kell munkálkodni, a jobbítás szándéka vezéreljen minden Fidesz-tagot. A jutalom az, hogy dolgozhatunk. A legfontosabb feladat, hogy a Szövetség megtegyen minden tőle telhetőt a nemzeti egység megteremtéséért, az értékközpontú magyar társadalom kialakításáért.

Dobó László, aki a Fidelitas országos alelnökeként vett részt a Fidesz kongresszusán, a következőkben összegezte tapasztalatait: - Jó hangulatú kongresszust rendezett a Fidesz, s ami külön öröm számomra, hogy a szövetség alapításához kapcsolódva nyolcszáz új taggal bővült szervezetünk. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az alapszabály módosítása kapcsán mindenki kifejtette véleményét, 312 módosító javaslatot terjesztettek elő a küldöttek, és így olyan alapszabály született, amely jó keretet biztosít a ránk váró feladatok megoldásához. Nagyon örültem annak, hogy Áder János felszólalásából egyértelműen kiderült, az a híresztelés, miszerint ő nem ért egyet a Fidesz átalakításával, nem volt más, mint a sajtó kitalációja. Ami pedig a Csongrád megyei fideszes tennivalókat illeti: nem elég többet dolgozni, de minőségileg is jobb munkát kell végeznünk a jövőben - mondta Dobó László.

Martonosi György makói parlamenti képviselő szerint a hétvégi esemény nagyon hasznos és bizakodó hangulatú munkakongresszus volt. Kiemelten a kongresszuson született két határozat jelentőségéről beszélt. Ezek egyike az ellen tiltakozott, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció az uniós jogharmonizáció ürügyén a lényegétől fosztja meg a határon túli magyarok érdekében meghozott státustörvényt a kedvezmények szűkítésével, a másik az emberi jogok magyarországi helyzetére hívta fel a figyelmet.

Délmagyarország

Kapcsolódó elemek