A gázárral kapcsolatban is hazudtak a szocialisták
A Fidesz célja, hogy a lakosság számára megfizethető árakat, a szolgáltatók számára pedig tisztességes profitot biztosítson - írja szerdai közleményében a Fidesz-frakció.
Dátum: 2010-10-06 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:03.682669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeznek még Lendvai Ildikó szavaira? "Amikor például azt mondtam még 2002-ben, hogy nem lesz gázáremelés, elhittem azt, áltattam magam vele, de mégis hazugság lett". 2006-ban az MSZP akkori elnöke ezzel a mondattal maga is beismerte, hogy mint annyi mindenben, a gázárral kapcsolatban is hazudtak - idézi fel közleményében a Fidesz-frakció, hozzátéve: most egy ilyen hazug párt állítja, hogy számukra a fogyasztók érdekei a legfontosabbak?
A kommuniké felhívja a figyelmet arra, hogy a Magyar Szocialista Párt által emlegetett "gázlufit" éppen az elmúlt évek fékevesztett, a lakosság és a piaci szereplők többségének érdekeit semmibe vevő energiapolitikája "fújta" hatalmasra. Az MSZP állításaival szemben a kormány már 2010 júliusától folyamatosan tárgyal a szolgáltatókkal, többek között azokról a konstrukciókról is, amelyek lehetővé tették, hogy sem a harmadik negyedévben, se most ne kelljen emelni a földgáz árát, de lehetőség szerint ez a szolgáltatóknak se okozzon veszteséget - tette hozzá.
A közlemény tájékoztat arról, hogy a tárgyalások sikerét jelzi, hogy a felek mindkét negyedévváltáskor találtak olyan megoldást, amely minden piaci szereplő számára elfogadható volt. A Fidesz célja, hogy a lakosság számára megfizethető árakat, a szolgáltatók számára pedig tisztességes profitot biztosítson. Amennyiben az eddigi eredményeket a szocialisták kudarcnak ítélik, azt sajnálatosnak tartjuk, de nem lepődünk meg rajta, ismerve az ő gázárpolitikájukat - zárja közleményét a Fidesz-frakció.