Európa-szerte fontos az idősek helyzete
Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Bernhard Worms-t, az Európai Senior Unió elnökét, Marilies Flemming alelnököt és Iván Lászlót, a Fidesz nyugdíjas tagozatának országos elnökét.
Dátum: 2010-10-06 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:06.462082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélés résztvevői egyetértettek abban, hogy egész Európában alapvető kérdéssé vált a család- és demográfiai politika, amely egyben az alapját képezi annak, hogy a nyugdíjasok is megfelelő ellátásban részesülhessenek.
A magyar kormányzat és a hazai idősügyi szervezetek szorosabb kapcsolatokat szándékoznak kiépíteni az Európai Senior Unióval, és azt tervezik, hogy minden nyáron részt vesznek a szervezet nyári politikai akadémiáján.
A Senior Unió elnöke szeretne a jövőben magyar egyetemekre is ellátogatni, hogy az egyetemisták és az idősebbek közötti együttműködéssel kapcsolatban tanácsokat adjon.
Orbán Viktor miniszterelnök közölte, hogy a magyar uniós elnökség további fontos lépéseket fog hozni az idősügy vonatkozásában is. Hangsúlyozta: a nyugdíjasok helyzetének javítása a demográfiai viszonyok fejlesztése és a megfelelő családpolitika nélkül elképzelhetetlen.
Idén novemberben az Európai Unió 27 tagországának senior tagozatai három napos kongresszust tartanak Bad-Honnef-ben, melyre Iván Lászlót is meghívták.