Nagy Anna: Jó esély van rá, hogy a Duna ne szennyeződjön
Fontos megtudni, miként viselkedik a vörösiszap a tárolóból kikerülve a környezetben. Ezen túl a kárfelmérés és az élővizek, különösen a Duna védelme is lényeges feladat - derült ki Nagy Anna kormányszóvivőnek, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott szerda esti nyilatkozatából.
Dátum: 2010-10-07 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:13.103660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő szerint a Dunáig vélhetően sikerül semlegesíteni a szennyező iszapot, így ott nem okoz majd károkat. A kárfelmérés során elfogadunk külföldi segítséget is. Az még kérdés, Brüsszeltől kaphatunk-e külön támogatást a károk enyhítésére. A bajba jutott emberek elhelyezésére mindenképpen megtalálja a kormány a biztonságos megoldást.
Fontos megtudni, miként viselkedik a vörösiszap, miután kikerült a tározóból és megszáradva, porként kerül a környezetbe; ezt vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia munkatársai, és más szakértők is - nyilatkozta Nagy Anna kormányszóvivő a Duna Televízióban. Hozzátette: ha az derül ki, hogy az elöntött területre később sem lehet biztonságosan visszaköltöztetni az embereket, akkor is megtalálják a megoldást.
Rendkívül fontos a tisztítás, többek között az élővizeké is - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: jó hír, hogy bár a felszíni vizek károsodtak, de a felszín alatti ivóvízkészlet nincs veszélyben.
Másik kérdés a Duna védelme. Nagyon sokan féltik a Dunát, a környező országok is - nemhogy a Dunát, de még a Rábát sem érte el a szennyeződés. Nagyon jó esély van rá, hogy mire az anyag eléri a Dunát, addigra viszont már nem fog szennyezni - szögezte le a kormányszóvivő. A lúgos kémhatás semlegesítésére ezer tonna gipszet vittek a helyszínre, már az első éjszaka megkezdődött a speciális kezelés; most is minden lényeges ponton vannak szakemberek minden szükséges szakterületről - tette hozzá.
Elfogadunk külső segítséget
Több ország is felajánlotta segítségét, a kormány ezúton is köszöni nekik - jelentette ki Nagy Anna. A veszély elhárításában a magyar hatóságok példásan tették és teszik a dolgukat. A már elkezdődött kárfelmérés lehet az a terület, ahol a környező országok által felajánlott laboratóriumi-szakértői segítségeket igénybe vehetjük.
Az uniós pénzügyi segítséget firtató kérdésre a kormányszóvivő úgy reagált: Brüsszelnek megvannak a maga előírásai arra nézvést, hogy milyen esetekben tud pénzt folyósítani. Hogy ezeknek a magyar iszapkatasztrófa megfelel-e, az majd csak a kárfelmérés után derül ki, ugyanis az EU bizonyos összeghatár alatt nem ad segítséget - tudtuk meg.
A hét végéig eldöntik, mi legyen a vállalattal
A balesetben érintett cégnek olyan biztosítása van, amely harmadik félnek, például a lakosságnak semmit nem biztosít az összegből. Ez is egy fontos dolog: újra kell gondolni, hogy az ilyen nagy kockázattal működő és ilyen veszélyes anyagokkal működő cégek milyen biztosítást köthessenek. De ezek majd a következő lépések lesznek - szögezte le Nagy Anna.
A cég, a Mal Zrt. termelését a hét végéig függesztették fel - eddig lehet eldönteni, hogy mennyi veszélyt hordoz a működés újraindítása. Különösen azért, mert maga a baleset nem a működésből fakadt közvetlenül, hanem a tárolásból - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: át kell gondolni, hogy érdemes-e, és egyáltalán indokolt-e felfüggeszteni a vállalat működését; a szóban forgó társaságnál például az iszapárral sújtott környéken élők közül jelentős számban dolgoznak.