Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vörösiszap által elöntött területeken nincs radioaktív sugárzás

A vörösiszap által elöntött területeken egyetlen helyszínen sincs az egészségügyi határértéket meghaladó radioaktivitás - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Debrecenben, hozzátéve: ezt a honvédség és az ÁNTSZ laboratóriumainak egymástól független mérése igazolta.


Dátum: 2010-10-07 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:14.861246, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető a "Feltöltés 2010" szimulációs hadkiegészítési gyakorlat bemutató napján az ajkai térségben bekövetkezett iszapömlés kapcsán kijelentette: a Magyar Honvédség a helyzet magaslatán áll.

A honvédség katonái, szakemberei, orvosai ott vannak a legnehezebb feladatok helyszínein és részt vesznek az "ép ésszel fel nem fogható emberi felelőtlenség" okozta károk felszámolásában - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek