Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dobson: A Marcal halálra lett ítélve

A Marcal folyó teljes élővilága kipusztult - jelentette be Dobson Tibor a kárfelszámolás helyszíni szóvivője csütörtök délben. A Mosoni-Dunán és a rábán keresztül délutánra a Duna főágát is elérte a szennyezés.


Dátum: 2010-10-07 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:15.576175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor azt mondta: a Marcalban az összes hal kipusztult és a növényzetet sem lehet megmenteni. Ettől kezdve az a cél, hogy a Rábát és a Dunát megmentsék.

Hozzátette: a Marcal már azzal "halálra lett ítélve", hogy az igen erős lúgos kémhatású vörösiszap a Torna-patakon keresztül belefolyt. A szakemberek megpróbálták például ecetsavval és gipsszel csökkenteni az igen erős lúgos kémhatást - ezeket négy ponton öntötték a folyóba -, de nem sikerült megakadályozni az ökológiai katasztrófát.

Dobson Tibor kiemelte: ahhoz, hogy a Rába és a Duna élővilágát meg tudják menteni, a pH-értéket 9 alá kell csökkenteni, de ez eddig még nem sikerült. Folyamatosan mérnek több ponton is és figyelik a folyószakaszt. Egyelőre sem a Rábán, sem a Dunán nem érkezett halpusztulásról szóló információ - emelte ki.

Győr-Moson-Sopron megyét szerdán kora délután érte el a Marcal folyón a Veszprém megyei gátszakadás után kiömlött vörösiszap, mérések szerint a víz pH-értéke 12-es volt. A Marcal szennyezettsége csütörtök hajnalban 10 körüli pH-értéket mutatott. A Rábába csütörtökön hajnali 3 óra körül jutott el a szennyeződés, a pH-érték a szakemberek feltételezése szerint ekkor már 10 alá csökkent. A Mosoni-Dunát csütörtök délelőtt 9.27-kor, 9,3 pH-értékkel érte el a vörösiszap.

Már a Duna főágát is elérte az iszapszennyezés

A szóvivő délutáni közölte, hogy a Rábán és a Mosoni-Dunán keresztül elérte a Duna főágát is a vörösiszap-szennyeződés csütörtök délre. Dobson Tibor kijelentette: sem a fővárosi, sem az északi, sem a dunántúli ivóvízbázist nem veszélyezteti a szennyeződés. A folyamatos mérések szerint nehézfémet nem tartalmaz az ivóvíz - tette hozzá.

A csütörtök déli mérések szerint a Mosoni-Duna vizének 9,4, a Rábának pedig 9,6 a pH-értéke, de halpusztulásról eddig innen nem érkezett jelentés - mondta a szóvivő Kolontáron.

Két óránként ellenőrzik a vízminőséget

Napi 24 órában kétóránként ellenőrzik mind a fővárosi, mind pedig az északi megyék ivóvízkészletét, de szennyező anyagot eddig nem mutattak ki, a lakosság vízellátása biztonságos - közölte Dobson Tibor Kolontáron csütörtök kora délután.

A kárfelszámolási szóvivő elmondta: a Fővárosi Vízművek felvette a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel, és közösen ellenőrzik a vizeket, a kutakat, illetve a Duna partszakaszát. A Duna több pontján pH-értéket mérő állomásokat telepítenek, a folyó tisztítása folyamatos.

Ellenőrzik az északi megyék ivóvízkészleteit is, de szennyező anyagot eddig nem mutattak ki. A Rábán és a Dunán eddig sem a vízművek, sem a katasztrófavédelem emberei nem tapasztaltak halpusztulást - tette hozzá a szóvivő.

Kapcsolódó elemek