Lefejezett misszionárius
Lefejeztek egy adventista misszionáriust a hét végén az etnikai viszálytól évek óta sújtott Salamon-szigeteken. A 60 éves Lance Gersbachot vasárnap a Malaita-szigeten fekvő Atoifi város kórházában ölték meg - közölte az AFP-vel a szigetcsoport egyik parlamenti képviselője. A gyilkosság elkövetője és tettének oka egyelőre nem ismert, de a helyi törzsfőnökök késznek mutatkoztak a rendőrséggel való együttműködésre.
Dátum: 2003-05-19 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:33.068358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gersbach két hónappal ezelőtt érkezett családjával a Salamon-szigetekre. Az ausztrál külügyminisztérium hétfőn megerősítette a hittérítő halálát, és közölte, hogy a helyszínre küldték az ausztrál konzulátus képviselőjét. Az 1978 óta független, félmilliós lélekszámú Salamon-szigeteken, ahol a lakosság 77 százaléka protestáns, mintegy 20 százaléka pedig római katolikus, 1998 óta törzsi háború dúl. A háborúskodás eddig legalább 100 halálos áldozatot követelt. Azóta több, különböző egyházakhoz tartozó hittérítőt öltek meg. Pénteken a melanéziai egyház jelentette be, hogy hat misszionáriusát ejtette túszul egy hadúr Guadalcanal sziget egyik eldugott részén.
MTI - fidesz.hu