Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Enyhítünk a lakáshitelesek terhein"

Néhány hetes munkával nem lehet a szocialista kormányok katasztrófapolitikáját elhárítani, de talán tettünk néhány lépést abba az irányba, hogy a bajba jutott lakáshitelesek helyzetén könnyítsünk - jelentette ki a műsorban Kósa Lajos.


Dátum: 2010-10-07 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:17.732874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában

Kósa szólt arról is, hogy a beadott javaslatokat hamarosan kiegészíthetik egy új ponttal, eszerint a közjegyzői hitelesítési díjat átalányként fogják kezelni. Így nem kell minden módosításért külön fizetniük majd az ügyfeleknek - mondta a fideszes politikus.

A rendkívül magas kamatlábakkal kapcsolatban az alelnök kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank évek óta rendkívül magasan tartja a kamatot, ami jelentősen fékezi a gazdaság növekedését, és gyakran megfizethetetlen terheket ró a hitelfelvevőkre.

Arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség a kamatlábak maximalizálására, Kósa azt válaszolta: a bankok között erős verseny van a kedvező hitelfeltételek tekintetében, ez pedig árfékező hatású. Az állam feladata, hogy piacgazdasági eszközökkel felügyelje a pénzintézeteket, hogy ne legyenek elviselhetetlenek az emberekre róható terhek - fűzte hozzá.

Az önkormányzatokadósságaival kapcsolatban Kósa kifejtette: a megoldás az, ha csökkentik az adminisztrációs terheket.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3314, 'source_type': 'media', 'source_id': 5875, 'target_type': 'article', 'target_id': 100405, 'relation_type': 'describes'}