Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cégvezetés rosszul kezelte a katasztrófát

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ajkai timföldgyár vezetése rosszul kezdte az iszapkatasztrófa kezelését. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz. Szabó Máté ajánlásokat fogalmazott meg a törvényhozás számára a katasztrófa helyzetek kezelésére.


Dátum: 2010-10-07 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:18.447343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Zoltán csütörtökön Ajkán arra emlékeztetett, hogy a cég vezetője hétfőn a katasztrófa okaként még a sok esőre hivatkozott, illetve azt mondta, hogy a lúgos vörösiszap nem jelent veszélyt az emberre.

Az államtitkár rámutatott: ismereteik szerint nincs olyan természeti ok, amely ezt a katasztrófát kiváltotta, tehát technológiai-emberi hibára lehet gyanakodni. De ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda kideríti majd - tette hozzá.

Kifejtette: biztos abban, hogy a cégvezető többszörösen megbánta már a hétfői nyilatkozatát. Mint mondta: mindazok után, amit tapasztalnak, hogy mekkora kárelhárítás zajlik, milyen erőfeszítéseket kell tenni a folyóvizeken, és mennyien kórházban vannak, minden bizonnyal többször megbánták már a hétfői nyilatkozatot és a kiadott közleményt.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz a kármentés érdekében, de vizsgáltatja az okokat és a felelősséget is.

Nyomoz a NNI

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a vörösiszap-katasztrófával összefüggésben. Az eljárást a veszprémi rendőrök kezdték el, tőlük vette át az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely a gondatlan veszélyeztetésről át is minősítette az ügyet. A nyomozók egyelőre a lefoglalt iratokat tanulmányozzák, illetve tanúkat hallgatnak meg. Gyanúsított még nincs.

Mielőbb le kell vonni a következtetéseket

Az Ajka térségében bekövetkezett, számos emberéletet követelő katasztrófa híre nyomán - megrendülése és együttérzése kifejezésén túl - az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rámutatott arra is, hogy szükséges a joganyag olyan módosítása, amely hatékonyabbá teszi nemcsak a katasztrófahelyzetek kezelését, de azok megelőzését is.

Szabó Máté ombudsman 2010 júniusában, az árvizek és a belvíz kártételei elleni védekezéssel összefüggő vizsgálati jelentésében már kérte, hogy az érintett minisztériumok vizsgálják felül a katasztrófavédelmi joganyagot. A Belügyminisztérium és az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium válasza szerint a kért felülvizsgálat folyamatban van. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa most újra felhívja a figyelmet arra, hogy országos koncepciót kellene kidolgozni a települések vezetői, és a lakosság katasztrófavédelmi tájékoztatására, képzésére, felkészítésére. Elengedhetetlenek továbbá a képzésen alapuló szakmai, valamint lakossági gyakorlatok, különösen a veszélyeztetett területeken. Szükség lenne az országos és a helyi viszonyoknak megfelelő védelmi kézikönyvek kiadására, azok folyamatos aktualizálására is.

Az ombudsman továbbá arra is emlékeztetett, hogy a korábbi országgyűlési biztosok már egy 2005-ös, valamint egy 2007-es vizsgálatban is megállapították, hogy a környezetvédelmi és vízügyi hatóságok - a számos átszervezést, leépítést követően - komoly létszám- és eszközhiánnyal küzdenek. Az így állandósult nagy leterheltség formálissá teheti a kötelező ellenőrzéseket, az engedélyezési eljárásokat. A biztos szerint a jogi felelősség pontos megállapításán túl a jövőre nézve legalább annyira jelentős a hatósági engedélyezési eljárások vizsgálata: annak áttekintése, hogy az iszaptározó az eljárási szabályok betartásával működött-e a település határában.

Megfelelő védelmi mechanizmust kell kidolgozni

Bár a rendelkezésre álló információk szerint a védekezésben és a mentésben résztvevő szervek a nehéz helyzetben megfelelően látták el a feladatukat, Szabó Máté szerint különösen fontos lenne az is, hogy megfelelő védelmi mechanizmust, stratégiát dolgozzanak ki az olyan üzemek környékén, amelyek a működésük során bármikor előidézhetnek a jelenlegihez hasonló katasztrófahelyzetet. Ezért az ombudsman továbbra is együttműködést ajánl a felülvizsgálattal érintett joganyag véleményezésében, a deregulációs folyamatokban, az újraszabályozott joganyag gyakorlati érvényesülését pedig figyelemmel fogja kísérni.

Kapcsolódó elemek