Meggyalázták a magyar nyelvész síremlékét Romániában
Meggyalázták az orientalista és nyelvész gróf Kuun Géza síremlékét Kolozsvár házsongárdi temetőjében - jelentette hétfőn a romániai magyar sajtó. A Krónika című erdélyi napilap, valamint a Szabadság című kolozsvári újság beszámolója szerint az ismeretlen tettesek egy életnagyságú, kezében rózsaszálat tartó leányalakot ábrázoló, értékes bronzszobrot feszítettek le a tudós síremlékéről.
Dátum: 2003-05-19 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:33.429856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ledöntött, megrepedt műalkotásra az elmúlt hét végén a síremlék mellett bukkantak rá, ahonnan a helyi evangélikus parókiára szállították. Feltételezések szerint színesfém-tolvajok próbálták ellopni az utolsó erdélyi mecénás főurak között számon tartott, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöki tisztségét is betöltő tudós síremlékén állított szobrot azért, hogy eladják. A 19. század második felében élt Kuun Géza klasszicista stílusú svéd gránit síremlékét rövid időn belül már másodszor rongálták meg. A házsongárdi temető egyik legművészibb alkotásáról egy hónappal korábban a gróf feleségének domborműves portréját lopták el azonosítatlan tettesek. A magyar kultúra több jeles személyiségének örök nyugalmat adó házsongárdi temetőben számos pusztuló félben lévő értékes magyar síremlék található. Ezek megőrzése érdekében létrehozott Házsongárdért Alapítvány ügyvezető elnöke, Gaál György egyetemi tanár úgy vélte, hogy a bronzszobrot valószínűleg már nem helyezik vissza a helyére. Mint a neves irodalomtörténész elmondta, a legutóbbi kolozsvári sírgyalázás után a házsongárdi temető valamennyi fémszobrát gipszöntvényekre tervezik cserélni, hogy megmentsék a megmaradt eredeti műalkotásokat
MTI - fidesz.hu