Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bíróságok kedvező megítélése állami érdek

A bíróságok megítélésén a hatékonyság növelésével és az eljárások gyorsításával lehet javítani - jelentette ki Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára csütörtökön Szikszón, a városi bíróság ünnepélyes átadóünnepségén.


Dátum: 2010-10-07 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:20.216903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hagyományőrző missziót is betöltenek a kisbíróságok, amelyeket ezért nem megszüntetni, elsorvasztani kell, hanem megerősíteni - jelentette ki Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke az átadóünnepségen.

Baka András úgy fogalmazott: a helyi bírósági tevékenység segítése, támogatása alapvető kérdés,ezért meg kell adni a teret ezeknek a kis intézményeknek is a bírósági szervezetben. Nemcsak létszám és gazdaságosság tekintetében kell gondolkodni, azaz nemcsak számszerűen kell megítélni ezek működését, hanem azt is, hogy fontos kulturális stabilitást, húzóerőt jelentenek ma, és jelentettek korábban is egy-egy térségben.

A kisposták bezárására utalt, amelyek megszüntetése szintén negatívan hatott a települések életére. Felhívta a figyelmet arra, hogy Szikszón már 1873-ban működött bíróság.

Kitért arra, hogy amióta hivatalban van, összesen három ilyen felújítással kapcsolatos átadóünnepségen vett részt. Ez a kevés szám is mutatja a bírósági szervezet nehéz helyzetét. Idén 930 millió forint áll rendelkezésre fejlesztésre, felújításra az ország területén. A szikszói bíróság rekonstrukciója mintegy 399 millió forint volt, tehát csupán ez a felújítás csaknem a felét elvitte ennek a keretösszegnek, de a megkezdett beruházásokat be kellett fejezni - fűzte hozzá.

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára köszöntőjében azt mondta: a bíróságok megítélése alapvető jelentőségű a demokrácia, a jogállamiság szempontjából. Ezen a megítélésen kell javítani a hatékonyság növelésével és az eljárások gyorsításával - tette hozzá.

Mint mondta, a kormány nyitott arra, hogy a bíróságok javaslatokat tegyenek az eljárások gyorsítására, "teljesen tiszteletben tartva a bírói függetlenséget".

Megjegyezte: ezek a változások hasznára lehetnek az egész országnak. Ha javul a bíróságok megítélése, általa javul az államba vetett bizalom is. "A kormánynak egy kimondott célja, hogy megpróbáljuk a megroggyant, megfogyatkozott bizalmat, a közbizalmat helyreállítani" és ebben a bíróságok megítélésének is szerepe van.

Kapcsolódó elemek