"Az igazi munka még csak most kezdődik"
Illés Zoltán szerint egy hónapon belül állhat helyre az élet a vörösiszap által sújtott ajkai térségben. A környezetvédelmi államtitkár külföldi újságíróknak csütörtök este Kolontáron azt mondta, a legnagyobb munka ezután következik.
Dátum: 2010-10-07 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:28.862252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Illés Zoltán - miután megtekintette Kolontáron a védekezési munkálatokat - külföldi televíziós stáboknak nyilatkozva úgy fogalmazott: 800 hektárnyi területen pusztított a vörös sárlavina. A legnagyobb és legösszehangoltabb feladatot a következő időszakban kell végrehajtani, amikor is ezekről a területekről sok tucat munkagéppel egyszerre kell összegyűjteni a mérgező anyagot, és egy központi gyűjtőbe szállítani.
A környezetvédelmi államtitkár hozzáfűzte, hogy ezt a munkát csak abban a stádiumban lehet elvégezni, amikor a vörös sár még nedves, de nem száradt ki. Ugyanis szilárd állapotában porrá alakulva bekerülhet a folyók vizébe, illetve az emberek szervezetébe. Közlése szerint eddig különféle eljárásokkal sikerült meggátolni, hogy a szennyeződés magas pH-értékkel a Dunába jusson.
Minden területen folyik a kármentesítés
Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke a testület ülése után csütörtökön.
Tájékoztatása szerint a szükséges gépeket, eszközöket sikerült beszerezni, így a belterületeken négy napon belül végeznek a kármentesítéssel. A vörösiszappal szennyezett külterületeken érintett csaknem 1000 hektárnyi talaj mentesítéséhez péntekre kapnak szakértői jelentéseket. A hatósági engedélyek és a szakértői vélemények birtokában a védelmi bizottság holnap hoz döntést, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel kezdődhet meg a területek helyreállítása, semlegesítése.
Lasztovicza Jenő arról is beszámolt, hogy a közművek nagy részét már helyreállították.
A polgármesterek tájékoztatása szerint a százezer forintos gyorssegélyt Kolontáron mindenki fel tudta venni, és Devecserben is megkapta a lakosok egy része.
A védelmi bizottság döntése alapján a kármentesítés minél hatékonyabb és gyorsabb végrehajtása érdekében lezárták a Kolontárról Devecserre vezető utat.
A kármentesítés nagy erőkkel folyik az iszapáradat sújtotta területeken. A katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársai házról házra járják a kárt szenvedett ingatlanokat, összegyűjtik és elszállítják az iszapot, a szennyezett, illetve megrongálódott ingóságokat.