Új parancsnoka van az al-Kaidának
Szakértők szerint az al-Kaida terrorszervezet átrendezte sorait és a jövőben várhatóan még körültekintőbben jár el, az eddiginél is jobban őrzi titkait.
Dátum: 2003-05-19 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:33.775760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Új katonai parancsnoka van az al-Kaida terrorszervezetnek. Szaif al-Adel Egyiptomban született, negyvenesztendős és 25 millió dolláros jutalom üti a markát annak, aki elfogja. A férfi azért került fel az FBI körözési listájára, mert washingtoni vélemények szerint kulcsszerepe volt az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen még 1998-ban végrehajtott terrorakciókban.
A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó al-Kaida szakértő azt mondta, hogy Szaif al-Adel ragyogó elme, korábban ő volt Oszama bin Laden biztonsági főnöke, képességeiről sokat elárul az a tény, hogy a terroristavezér életben van, és nem került amerikai fogságba. A váltást az indokolta, hogy Pakisztánban még márciusban őrizetbe vették a korábbi katonai parancsnokot, a szeptember 11-i terrortámadások kitervelőjét, Khalid Seikh Mohammedet.
A Reuters által megszólaltatott szakértő szerint az új katonai vezető változtat az eddigi módszereken, kinevezése után arra lehet számítani, hogy az al-Kaida a korábbiakhoz képest sokkal óvatosabban és gondosabban készíti elő akcióit, és fokozottan ügyel a titoktartásra. A szakértő szerint a múlt heti rijádi és marokkói merényletet még a korábbi katonai vezetés tervelte ki, most az új főnökön van a sor, hogy bizonyítsa rátermettségét.
Krónika hírszolgálat