Három embert még keresnek
A katasztrófavédelem egységei Kolontáron leeresztették a halastó vizét, de a három eltüntet nem találták meg - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő péntek hajnalban az MTI-vel. A katasztrófavédelem mindenkinek azt javasolja, hogy a kiosztott maszkot viselje.
Dátum: 2010-10-08 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:32.829626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő hozzátette: a halastó, amely erősen eliszaposodott megnehezíti a kutatást. Jelenleg is folyik a korábban átszakadt 10-es tározó körgátjának erősítése, amit száz emberrel és 25 nehéz teherautóval végeznek.
Dobson Tibor beszámolt arról is, hogy pénteken a katasztrófavédelem helikopterről gipszet szór a Marcalba annak érdekében, hogy semlegesítsék a lúgos hatást illetve csökkentsék a folyó pH értékét. Erre azért van szükség, mert egy másik tározóból folyamatosan 100 ezer köbméter lúgos vizet engednek a folyóba.
Jelenleg a Rába Mosoni-Dunánál lévő torkolatánál 9-es pH értéket mérnek, a Dunánál Komáromnál pedig már az élővilágot nem károsító 8-as értéket - mondta a szóvivő. (Mint ismert a vörösiszap szennyezés hétfői első napján a Torna-patakban mért pH érték 13,5 volt.)
Dobson Tibor elmondta: mivel az időjárás kedvezőre fordult, és a szennyeződés poralakban terjed, a katasztrófavédelem mindenkinek azt javasolja, hogy a kiosztott maszkot (porálarcot) viselje, mivel nem tanácsos belélegezni a szálló vörösiszapból származó port.
Nem érte el a szennyeződés Budapestet
Egyelőre nem érte el a szennyeződés Budapestet - közölte Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója péntek délelőtt az MTI-vel.
Mint elmondta: a vízügyi hivatal folyamatosan méri a Duna fővárosi szakaszánál a víz pH értékét, de egyelőre nincs jele annak, hogy az emelkedett volna.
A kommunikációs igazgató szerint nem valószínű, hogy a fővároshoz is elérne a szennyeződés. Halpusztulás jeleit észlelték katasztrófavédők a Duna főágán, valamint a Mosoni-Duna és a Rába torkolatánál csütörtök délután - közölte Dobson Tibor az MTI-vel.
A kárfelszámolási szóvivő azt mondta: a Rába és a Duna torkolatában 9,1 pH-értéket mértek, és szórványos halpusztulásról érkezett jelentés. Közlése szerint ahhoz, hogy a folyó élővilágát meg lehessen menteni, a 14-es skálán 8 alá kell vinni a pH-értéket.
Romlott a legsúlyosabb sérült állapota
Valamelyest rosszabbodott a Győrben ápolt, a vörösiszaptól a legsúlyosabb sérüléseket szenvedett beteg állapota, így a tervek ellenére nem vehetik le őt a héten a lélegeztető gépről - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa pénteken az MTI-vel.
Az idős embernél - aki a testfelülete több mint hetven százalékán sérült meg a vegyi égés következtében - most jelentkeznek a mérgezéses tünetek - mondta Tamás László János.
A 30-35 százalékos sérülést szenvedett beteg állapota stabil, rajta több műtétet kell majd végrehajtani, de egyelőre nem tudják, ezekre mikor kerülhet sor. A "legkevésbé sérült", testfelületének 10-15 százalékán vegyi égést szenvedett páciens állapota a főigazgató főorvos tájékoztatása szerint javult az utóbbi napokban.
Katasztrófahelyzet
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti egyik tározójának gátja hétfőn szakadt át, s mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el.
Hivatalosan megerősített információk szerint négyen haltak meg az iszapömlés következtében, három embert még keresnek, s több mint 150 ember szenvedett különféle sérüléseket.