Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egységes kohéziós politika szükséges!

Őry Csaba európai parlamenti képviselő a kohéziós politika és az Európai Szociális Alap jelentősége mellett szállt síkra az EP tegnapi plenáris ülésen tett felszólalásában.


Dátum: 2010-10-08 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:34.115344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Szociális Alap jövőjéről folytatott vita során Őry Csaba hozzászólásában kiemelte az uniós kohéziós politika jelentőségét, mely a politikus szerint különösen felértékelődik az Európai Unió új pénzügyi keretéről induló vita során.

Az EP Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának néppárti koordinátora szerint a Strukturális Alapok közé tartozó Európai Szociális Alap kivételes jelentőséggel bír a munkahelyteremtés szempontjából, különösen napjainkban, a pénzügyi és gazdasági válságból való kilábalás során. "Nem veszíthetjük szem elől a tényt, hogy strukturális feszültségek jellemzik a tagállami munkaerőpiacokat, amelyek helyi segítséget, megoldást igényelnek. Erre pontosan megfelelnek az Európai Szociális Alap által finanszírozott projektek" - fejtette ki Őry.

A fideszes EP-képviselő felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a munkahelyteremtés érdekében egységes kohéziós politikára van szükség. "Az EU 2020 gazdasági stratégia célkitűzéseit és a ténylegesen elért eredményeket jobban figyelembe vevő kohéziós politikára van szüksége az Európai Uniónak. Emellett rugalmasabbá, átláthatóbbá kell tenni ezeket az eszközöket" - fejtette ki a néppárti politikus. Őry Csabának a foglalkoztatási iránymutatásokról készített, az EU 2020 gazdasági stratégia részét képező jelentését szeptember elején fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése.

Kapcsolódó elemek