Harmadik ciklusát kezdi Szakács Imre
Ismét Szakács Imrét (Fidesz-KDNP) választotta a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökévé a megyei önkormányzat.
Dátum: 2010-10-08 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:34.410547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 21 tagú testület pénteki, győri alakuló ülésén, a titkos szavazáson a poszton a harmadik ciklusát kezdő politikus 17 voksot kapott, míg 4 képviselő nemmel voksolt. A megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP 15, az MSZP 4, a Jobbik 2 mandátummal rendelkezik. A régi-új közgyűlési elnök ezt követően letette a hivatali esküt.
Ugyanilyen szavazati aránnyal választott két új alelnököt a közgyűlés. Főállásban látja el feladatát Széles Sándor, aki eddig a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának vezetője volt, míg társadalmi megbízatásban tevékenykedik Kóczán Zoltán, aki a vasárnapi önkormányzati választásig Kapuvár alpolgármestere volt.
A voksolást megelőzően elmondott rövid bemutatkozó beszédében Szakács Imre, aki 1994-ben és 1998-ban is bekerült képviselőként a testületbe, majd annak alelnöke, 2002-ben pedig elnöke lett, a büdzsé utóbbi 5-6 évben megbomlott egyensúlyának helyreállítását nevezte a most kezdődő ciklus első számú feladatának. Hozzátette: több megyei kezelésű intézmény is felújításra szorul, amihez pályázati forrásokat vennének igénybe. Az MTI részletekkel kapcsolatos kérdésére Szakács Imre azt közölte: a közgyűlésnek fél éve van arra, hogy megalkossa az elkövetkező időszakra szóló gazdálkodási és humánpolitikai tervét.