Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hogyan segíthetünk az iszapömlés károsultjain?

Több állami és civilszervezetnél e-mailen, telefonon, vagy a megadott számlaszámokon teheti meg felajánlásait a tragédia károsultjainak megsegítésére.


Dátum: 2010-10-08 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:35.402596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Továbbra is várja a felajánlásokat a vörösiszap által károsultak megsegítésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a

[email protected] email címen. Arra kérik a segíteni kívánókat, hogy kizárólag az e-mail elérhetőségen tegyék meg felajánlásaikat, más módon

(telefon, faxon) történő kapcsolatfelvételt egyelőre mellőzzék.

Nemzeti segélyvonal

A hívás díja 250 Ft, de csak a Magyar Telekom és az

Invitel vonalas készülékeiről, és a T-Mobile hálózatából lehet hívni.

A 1752-es nemzeti Segélyvonallal összegyűjtött pénzadományok az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jutnak el károsult honfitársainkhoz.

OTP számlaszám: 11702036-20707637

Magyar Vöröskereszt

A 1749-es számon - a Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC kedden délután ismét elindította a 1749-es segélyvonalat. Az ezt a számot hívó vagy az erre a számra az "ISZAP" szót szöveges üzenetben elküldő ügyfelek 200 forintot adományoznak a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak.

A segélyvonalat a Magyar Vöröskereszt üzemelteti, s - ellentétben a 1752-es számmal - a Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC

hálózatából is hívható.

Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000, a közlemény rovatba kérjük írja be az "ISZAP" szót.

IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000

SWIFT: OKHBHUHB

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

A segélyszervezet 11705008-20464565-ös számlaszámon várja a felajánlásokat A közlemény rovatba kérjük írja be: "Vörösiszap károsultjainak megsegítése"

Elektronikus úton a MÖS a www.segelyszervezet.hu oldalán fogad adományokat, valamint a 06-1/205-3955

telefonszámon kérhetnek csekket a vörösiszap miatt kitelepített családok támogatásához.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az adományokat, "iszapkárosultak" megjelöléssel az OTP Banknál vezetett 11784009-20200673

számú számlán fogadja a karitatív szervezet.

Református Szeretetszolgálat

A szeretetszolgálat az alábbi számlán várja az

adományokat: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 a megjegyzés rovatban az "iszapkárosultak" megjegyzést kérik feltüntetni.

Katolikus Karitász

Az adományokat a 12011148-00124534-00800007

számú bankszámlára küldhetik, a közlemény rovatban az "ISZAPÁR" megjegyzést tüntessék föl.

Veszprém Megyei Önkormányzat

A dunántúli önkormányzat elkülönített számlát nyitott "A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére:

11748007-15431954-10104002

Felajánlásait megteheti a devecseri Római Katolikus Plébánia 12084003-00103523-00100003-as számlaszámán is, a megjegyzés rovatba a "SEGÉLY" szót írják.

Kolontári önkormányzat

Kolontár község önkormányzata katasztrófa-számlát nyitott a vörösiszap károsultjainak. Aki anyagilag tud segíteni a magyar történelem egyik legnagyobb ilyen jelegű katasztrófája által károsult kolontáriakon és devecserieken, kérjük, ne habozzon, és a következő, OTP-számlára utalja

adományát: 11748090-15427298-06540009

Tárgyi felajánlások

Amennyiben nem pénzügyi segítséget szertne nyújtani a szerencsétlenség elszenvedőinek, a következő tárgyakra van szükségük a helyieknek: gumicsizma (különösen 38-44-es méretig), gumikesztyű, egészségügyi maszk/pormaszk, védőszemüveg, overall, vödör, műanyag poharak, matracok, párnák, paplanok, takarók, meleg ruhák (gyereknek, felnőttnek), alsóneműk (zokni, bugyi, trikó gyerekeknek is), tisztálkodási szerek (vécépapír, fogkrém, fogkefe, pelenka, egészségügyi betét, szappan, tusfürdő, stb.), tisztítószerek, cipő, tartós élelmiszerek (konzer, kenyér, száraztészta, olaj, májkrém, tej,

ásványvíz, édesség, tea, liszt, stb.), és ezek tárolására alkalmas zacskók, ecet, szemeteszsákok nagy mennyiségben, elem, gyertya, törülköző.

Tárgyi felajánlásait a következő helyekre juttathatja el

A Vöröskereszt elsősorban tartós élelmiszert, palackos vizet, tisztálkodási szereket, gumicsizmát és védőkesztyűt gyűjtenek, melyeket az egerszegi Dísz téri központban, Nagykanizsán a Sugár utca 20-ban, Zalaszentgróton a Kossuth utca 33-ban, Keszthelyen a Kossuth 45-ben és a lenti szervezet Templom téri központjában vesznek át. A szervezetek, vállalatok, vállalkozások, intézmények közvetlenül az

önkormányzatokhoz fordulhatnak:

Kolontár, Kossuth u. 24. (06-88-512-810. Polgármester: Tili Károly)

Devecser, Petőfi tér 1. (06- 88-512-730. Polgármester: Toldi Tamás)

Kolontáron a magánszemélyek adományait a kultúrházban Soháné Csóka Zita koordinálja (címe: Arany János u. 2., telefonszáma: 06-20-3902-382)

Devecserben Hegedüs Árpádné, a Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője végzi a szervezést a régi művelődési házban (címe: Damjanich u. 7., telefonszáma: 06-30- 207-1850)

Adományokat ezeken a címeken is gyűjtenek:

Ajka-Padragkút, Padragi út 62. Kristály-Völgy Egyesület, Ajka Sport u 14. /a Bányász Sportpálya szürke épülete, itt este 11 óráig várják az adományokat/.

Budapest, 1132. Budapest Váci út 6. 4 em. 4., Helpfamily Kft. (a cég Budapesten összegyűjti az adományokat, és továbbítja Devecserbe, ahol a devecseri nyugdíjas klub segít a szétosztásban)

Adománygyűjtés kezdődött a Bringakonyhában (VII. kerület Kazinczy utca 14.) a vörösiszap károsultjai számára. A felajánlásokat a csütörtöki nyitva tartás idején várják, hogy péntek reggel már a helyszínen átadhassák a rászorulók részére az ajkai gyűjtőhelyen. Akár az adományok elszállításában is tudnak segíteni, ha valaki nem tudná eljuttatni

hozzájuk.

Vízgyűjtés

Vízgyűjtés kezdődött az iszapömlés miatt károsult kolontáriaknak. A gyűjtőpontokat regionális raktárakban alakították ki:

Budapesten a XXI. kerületben, a II. Rákóczi Ferenc út 195-197.

Győrben a Zöld utca 22.

Debrecenben a Rigó utca 56.

Tatabányán a Búzavirág út 3.

Miskolcon a Repülőtéri út 4.

Veszprémben a Gerenda utca 4-6 alatti címre vihetik adományaikat hétfőtől-péntekig, 8 és 16 óra között.

A fent említett gyűjtőpontokon a palackozott vizen kívül a következő adományokat is gyűjtik: tartós élelmiszer, takaró, kabát, zokni, de mindenféle adományt továbbítanak a rászorulóknak, ha az bontatlanul, a szavatossági idő figyelembevételével érkezik.

A kimentett állatok elhelyezése:

Az állatmentők ideiglenes befogadók

jelentkezését várják, birkák, kutyák, macskák és szárnyasok (pulyka, csirke, stb.) elhelyezésének megoldására. A kimentett kutyák és macskák nem kóbor állatok, mindegyiknek megvan a gazdája, csak a kitelepítés miatt gondot okoz az elhelyezésük. A sérült kutyák kezelését az állatvédők vállalják, csupán az ideiglenes befogadásukhoz várnak segítőket.

Az Állatvédelmi őrszem és a Rex Kutyaotthon Alapítvány munkatársai - a katasztrófavédelmi hatóságokkal egyeztetve - hétfőn éjjel egy szennyeződött birkát, valamint két kutyát és négy macskát szállítottak Budapestre. A maró vegyszer hatására súlyos bőr és szemsérüléseket szenvedett állatokat megfürdették, majd intenzív terápiábanrészesítették őket. Másnap további

hat kutyát és három macskát sikerült megmenteniük. Szerdán újabb mentőakciót szerveznek, de a kimentett állatok elhelyezése sajnos egyre nehezebb, ezért a Rex elérhetőségein (tel.: +36 1 230-40-80, cím: 1048

Budapest, Óceánárok u. 33.) ideiglenes befogadók jelentkezését várják UPC hálózatából is hívható.

Minden adományt, segítséget az érintett nevében köszönettel veszünk.

Kapcsolódó elemek