Nagyotmondás helyett minimum apró tettekre lenne szükség
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatóra, a Fidesz részéről Rogán Antal reagált. A fiatal politikus elmondta: Medgyessy láthatóan nincs megelégedve saját kabinetjével, és ezzel kapcsolatosan a Fidesz részéről is teljes az egyetértés.
Dátum: 2003-05-19 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:34.478380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal kiemelte: az elmúlt egy évben lelassult a gazdaság, nőtt a munkanélküliek száma, ellehetetlenedtek az önkormányzatok és bekövetkeztek a leginkább a nyugdíjasokat súlytó gyógyszeráremelések is.
- Ma már nem sokan vannak az országban, akik elhiszik, hogy a szocialisták ígéretei valóra válnak- hangsúlyozta Rogán Antal. Hozzátette: a kormánynak a nagyot mondás helyett legalább apró kis tetteket kellene megvalósítani.
fidesz.hu