"A gondok akkor nyernek megoldást, ha közel megyünk azokhoz"
A legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes és szakszerű munkájának - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten, miután látogatást tett a szeretetszolgálatnál.
Dátum: 2010-10-08 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:38.155107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagyon fontos a megsegített emberek és Magyarország számára a szeretetszolgálat önkéntesei által végzett munka - hangsúlyozta Réthelyi Miklós.
Példaképül kell, hogy álljon az egész ország számára a szakértelem, az odafordulás és az önkéntesség - tette hozzá a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője.
Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke arról beszélt, nagyon fontosak a rendeletek, a törvények, de a problémákat megoldani íróasztal mellől nem lehet.
Részt veszünk egymás életében, és a problémák, a gondok akkor nyernek megoldást, ha közel megyünk azokhoz az emberekhez, akik bajban vannak, és mindazt elviseljük, ami ezzel a bajjal jár - mondta.
Az ajkai térségben bekövetkezett iszapömlés kapcsán Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke kiemelte, a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolca polgármestere Devecserbe megy segítséget nyújtani Kozma Imrével és Győri-Dani Lajos alelnökkel.
Győri-Dani Lajos közlése szerint a szeretetszolgálat a mentésben résztvevők ellátásban is segít, eddig mintegy ötezer adag ételt és italt osztottak szét.
A katasztrófa károsultjainak megsegítésére jótékonysági labdarúgó mérkőzést rendeznek a székesfehérvári Videoton és Devecser csapata között.