Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt: Erdeink védelme jövőnk záloga

A rendszerváltással nemcsak a környezetvédelmi szempontok, vagy a gazdasági célok változtak, de az erdők jelentős hányada magánkézbe került - jelentette ki pénteken Schmitt Pál.


Dátum: 2010-10-08 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:39.203817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erdő társadalmi, nemzetgazdasági és közjóléti kérdés - mondta a köztársasági elnök az erdészeti nyílt napon a Parlamentben.

Az államfő az eseményen - amely a XIV. Erdők hete programsorozat nyitó rendezvénye is egyben - elmondta, az erdő, a környezet védelme, és a fenntartható fejlődés a jövő záloga.

Hozzátette: Magyarország területének több mint húsz százalékát borítja erdő, és ez a szám az elmúlt években nemhogy csökkent, hanem kisebb mértékben növekedett.

A köztársasági elnök ezt a növekedést örömtelinek nevezte, hiszen, mint fogalmazott, a rendszerváltással nemcsak a környezetvédelmi szempontok, vagy a gazdasági célok változtak, de az erdők jelentős hányada magánkézbe került.

A magántulajdonosok döntő többsége jól működik együtt a hatóságokkal, betartja a szabályokat, sikeresen szerepel a pályázatokon és állja az ellenőrzéseket - hangsúlyozta Schmitt Pál.

Fel kell készülni az egyre súlyosabb környezeti hatásokra

Az államfő az ágazat megoldásra váró feladatai között említette meg a túlszaporodott vadállomány okozta károk kérdését és ezzel kapcsolatban a tulajdonosi és vadászati jogok és bekerítések ügyét.

Schmitt Pál a rendezvényen kijelentette: "ha a tavaszi magyarországi áradásokra, vagy a pár nappal ezelőtti vörösiszap-áradásra gondolunk, nem árt tudatosítani, hogy egyre súlyosabb, egyre változatosabb környezeti hatásokra, vagy emberi mulasztásból eredő károkra kell felkészülnünk.

Felhívta a figyelmet arra is, a magyarországi erdők jelentős hányada - mintegy 35 százaléka - úgynevezett védelmi erdő, vagyis vízvédelmi, talajvédelmi, part- és településvédelmi feladatokat lát el.

Kiemelte: az erdészeti nyílt nap - a minisztérium, a mezőgazdasági albizottság képviselőinek, az erdészeti, erdőtulajdonosi egyesületek és szövetségek tagjainak jelenlétével - arra alkalmas, hogy együtt lássák az erdőgazdálkodás feladatait.

Nem szerepel az alkotmányban az erdő kifejezés

A rendezvény a Kárpát-medence közös erdészeti céljaira tekint, mert az élet nem áll meg a határoknál - jegyezte meg az államfő.

Schmitt Pál az eseményen arról is beszélt, hogy nem szerepel az alkotmányban az erdő kifejezés, ezért felhívta az új alaptörvény megalkotóinak figyelmét ezen hiányosságra.

Kiemelt figyelem

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a nyílt napon közölte: az erdészet kiemelt figyelmet kap a kormánytól.

Mindezért felkéri az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, hogy szakemberek segítségével az állami és magántulajdonú erdőkre vonatkozó meglátásait fogalmazza meg, ezzel segítve a kormány munkáját - tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes beszélt az Erdők Hete című rendezvénysorozatról is, melynek gondolata 1996-ban fogalmazódott meg. A rendezvénysorozat azt a célt szolgálja, hogy a lakosság tájékoztatást kapjon egyebek közt az erdők állapotáról és a nemzeti erdőprogram végrehajtásáról.

Az Országház felsőházi termében pénteken megrendezett erdészeti nyílt nap a nemzeti konzultáció része - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az esemény szünetében tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: a kormány nevében felkérte az Országos Erdészeti Egyesületet, hogy készítsen átfogó állapotfelmérést az erdőkről.

Nagyon szerteágazó

Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke köszöntőjében kiemelte: nagyon szerteágazó az, amit ma az erdőről tudni; van aki a megélhetési forrását, van pedig aki a környezet védelmét látja az erdőben.

Mint mondta, arról is beszélni kell, hogy az erdő ipari méretekben megújuló energiaforrás-e.

A gazdálkodási és közjóléti funkciót össze kell hangolni

A magyar erdőállományból 1,2 millió hektár az állami erdő. Ennek tulajdonosi jogait a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) gyakorolja - tájékoztatta az újságírókat Baranyai László, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Elmondta, az MFB most 22 állami erdőgazdaság felügyeletét látja el és gazdálkodásának irányításáért felel.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a gazdálkodási és az úgynevezett közjóléti funkciót össze kell hangolni oly módon, hogy az alapvetően a gazdálkodás érdekeit ne csorbítsa.

Magyarországon jelenleg mintegy 850 ezer hektárra tehető a magánerdő-terület, amelynek összességében mintegy félmillió tulajdonosa van.

Készül a nemzeti vagyonleltár

Zámbó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke az MTI kérdésére válaszolva közölte: a magyar erdőállomány évente mintegy kétmillió köbméterrel gyarapszik. A tüzifa-felhasználás évente mintegy hárommillió köbmétert tesz ki. Ebből a mennyiségből az erőművekben mintegy 800.000-1.000.000 köbmétert égetnek el.

A jelenlévők arra a kérdésre nem tudtak válaszolni, hogy mekkora a magyar erdővagyon értéke, jelezték ugyanakkor, hogy most készül a nemzeti vagyonleltár, amelynek nyomán erre is választ lehet majd kapni.

Kapcsolódó elemek