Vargha Tamás lett a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
Vargha Tamást (Fidesz-KDNP) választották a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének a testület pénteki, székesfehérvári alakuló ülésén.
Dátum: 2010-10-08 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:39.547779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 21 tagú képviselő-testületből 17-en voksoltak Vargha Tamásra, aki a választást megelőző programbeszédében azt hangsúlyozta, hogy mind a tavaszi országgyűlési választásokon, mind október 3-án a választók a polgári utat, a fejlődést választották "a helyben járás politikája" helyett.
Mint mondta, az elmúlt nyolc év baloldali kormányzása idején Fejér megye gyakorlatilag a létfenntartásáért küzdött, nincs olyan része a térségnek, amelyben "ne érezték volna a megszorítások hatását". A "megyebarát kormányzat támogatásával" viszont a megye is talpra állhat - tette hozzá.
A megye ma is fenntartható, működőképes rendszer - hangsúlyozta a közgyűlés elnöke. Célként az intézmények megerősítését, a vidéken élők kezdeményezőkészségének támogatását, valamint a települések és a megyeszékhely, Székesfehérvár közös stratégiának kialakítását, a gazdasági érdekek egységes képviseletét, a közszolgáltatások összehangolását jelölte meg Vargha Tamás.