Elutasította a péceli Fidesz-elnök fellebbezését a tvb
Formai hiba miatt elutasította a területi választási bizottság (tvb) azt a beadványt, amelyben a Fidesz péceli szervezetének elnöke egy "kétes" szórólap terjesztésére hivatkozva az önkormányzati választás megismétlését kérte a településen - közölte a területi választási iroda (tvi) vezetője pénteken az MTI-vel. A döntés a csütörtökön késő délután tartott ülésen született.
Dátum: 2010-10-08 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:41.252072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szép Tibor elmondta, hogy a tvb eljárásjogi hiba miatt, a beadvány tartalmának érdemi vizsgálata nélkül utasította el a péceli fellebbezést. Mivel a beadvány feladója nem írta rá a fellebbezésre a lakcímét, a bizottság a vonatkozó jogszabály szerint nem foglalkozhatott érdemben a fellebbezéssel. Hozzátette: az érintett október 6-án pótolta ugyan a hiányosságot, ám addigra letelt a fellebbezési határidő, így jogorvoslat már csak a Pest Megyei Bíróságtól kérhető.
Kuszák Róbert - aki polgármesterjelöltként is indult, de csupán a második helyet szerezte meg a vasárnapi választáson Pécelen - egy szerinte megtévesztő tartalmú , a városban 5000 példányban terjesztett szórólap miatt fordult a választási bizottsághoz.
Az MTI-nek csütörtökön azt mondta: ismeretlenek két nappal a választások előtt egy "bizalmas" tartalmú pártanyag másolatát dobálták be a helyi postaládákba. Eszerint a Fidesz országos vezetése javaslatot tett a párt péceli szervezetének feloszlatására bizonyos, a megyében észlelhető személyes ellentétek miatt.
Mint utóbb kiderült, feloszlatásra mégsem került sor, amit bizonyít, hogy a vezető kormánypárt minden péceli körzetben indított képviselőjelöltet, s Kuszák személyében polgármesterjelöltet is állított.
"A megtévesztő szórólap miatt sok péceli összezavarodott, többen azt hitték, hogy mivel megszűnt a Fidesz helyi szervezete, értelmetlen a párt jelöltjeire voksolni. Ez a tanácstalanság rányomta a bélyegét az eredményekre, sőt akár meg is fordíthatta azokat" - közölte a Fidesz péceli elnöke, aki a választási bizottsághoz fordult a péceli voksolás megismétlését kérve és a rendőrségnél is feljelentést tett.
A Gödöllői Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt nyomozást indított, ugyanakkor a területi választási bizottság határozata értelmében nem voksolnak újra Pécelen (a jelenlegi állás szerint a város polgármestere a független Szőllősi Ferenc lett, az önkormányzatban a Fidesz kisebbségbe szorult).