Szlovákia kész részt venni a károk fölszámolásában
Részvéttáviratot küldött magyar kollégájának, Martonyi Jánosnak a szlovák külügyminiszter az eddig öt emberéletet követelő vörösiszap-katasztrófa miatt.
Dátum: 2010-10-08 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:43.180029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikulás Dzurinda a részvéttáviratban azt is jelezte Martonyinak, hogy Szlovákia kész aktívan részt venni a károk felszámolásában - közölte a szlovák külügyminisztérium sajtóosztálya pénteken.
A tárca tájékoztatása szerint Martonyi telefonon mondott köszönetet szlovák kollégájának azért, hogy már több napja szlovákiai mentőalakulatok is jelen vannak a katasztrófa sújtotta területen. Önkéntes fellépésük Dzurinda szerint megerősíti, hogy "Szlovákia együtt érez déli szomszédjával".
Martonyi a pozsonyi tájékoztatás szerint biztosította pozsonyi kollégáját: mindent megtesznek, hogy a Dunát ne fenyegesse a katasztrófa.
Szlovákiában ugyanakkor több helyen is gyűjtés indult a magyarországi katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Révkomáromban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja kezdeményezett gyűjtést. Elsősorban tartós élelmiszert, ruházatot, tisztítószereket várnak az adományozóktól.
Rimaszombatban a Magyar Koalíció Pártjának járási elnöksége a Gömöri Hírlappal együttműködve bankszámlát nyitott, amelyre pénzadományokat várnak.