Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatra nőtt az iszapömlés áldozatainak száma

Újabb holttestet találtak péntek délután az iszappal elöntött térségben; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő.


Dátum: 2010-10-08 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:45.002002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő arról nem szolgált információval, hogy nő vagy férfi az elhunyt. Kolontár községből a hétfői iszapömlés következtében két nő és egy férfi tűnt el.

A speciális mentők és a katasztrófavédelmi egységek a tragédia bekövetkezte óta éjjel-nappal keresik az eltűnteket. Többször átkutatták a vörösiszappal elöntött Torna-patakot, illetve lecsapolták a halastavat is. A térségben folytatják a kutatást a többi eltűnt után.

Az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma péntek hajnalban emelkedett ötre: a veszprémi kórházban meghalt egy 81 éves férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) reggel.

Korábban egy idősebb nő, egy 35 éves férfi és egy testvérpár - egy 1 éves egy 3 éves gyermek - holttestét találták meg. További két embert még eltűntként keresnek.

Az OKF csütörtöki tájékoztatása szerint több mint 150 sérültet láttak el eddig a kórházak a vörösiszapömlés miatt. Többen még mindig súlyos, életveszélyes állapotban vannak, elsősorban vegyi égési sérüléseik következtében.

Kapcsolódó elemek