Vörösiszap-tragédia: hivatalos tájékoztató honlapok
A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a hazai és a nemzetközi sajtó hiteles tájékoztatása érdekében honlapot indított a vörösiszap katasztrófához kapcsolódóan. A www.vorosiszap.bm.hu illetve www.redsludge.bm.hu címeken a sajtó munkatársai és a nemzetközi közvélemény első kézből kaphatnak hiteles, pontos információkat a tragédia utáni aktuális helyzetről.
Dátum: 2010-10-09 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:49.023111, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A honlapon magyar és angol nyelven elérhetőek a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos hivatalos információk, kormányzati nyilatkozatok, döntések, intézkedések, háttér-információk, emellett megtalálhatóak a legfrissebb vízügyi jelentések is.
Az oldal eligazítást ad azoknak, akik a bajbajutottakon szeretnének segíteni, valamint tájékoztatja az érintett lakosságot az ivóvíz és élelmiszer állapotáról, a kötelező fertőtlenítésről, a lakhatási helyzetről, a gátszakadás közvetlen következményeiről. Folyamatosan frissülő tartalommal tájékoztatást nyújt a kármentés, illetve helyreállítás aktuális állapotáról.
A www.vorosiszap.bm.hu illetve angol nyelven a www.redsludge.bm.hu címen található weboldalon az újságírók megtalálják a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság sajtósainak elérhetőségeit is.