Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árvízkárosultakat látogatott meg Lévai Anikó

Árvízkárosult családokat látogatott meg pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.


Dátum: 2010-10-09 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:50.063953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hirtv.hu galériája itt megtekinthető!

Lévai Anikó azokat a házakat járta végig Szendrőben, Edelényben és Ócsanáloson, amelyek súlyosan megrongálódtak a júniusi árvíz miatt, de a segélyszervezet által összegyűjtött adományokból megkezdődhetett az újjáépítésük. A három településen összesen 140 ház felújításában vesz részt a szervezet.

Szendrőben 80 ház felújításában segédkeznek a szervezet munkatársai, ezek közül 23 már el is készült, a többiben még folyik a munka - mondta el a miniszterelnök felesége a Független Hírügynökségnek pénteken. Csaknem 130 millió forintot gyűjtöttek össze a szendrői árvízkárosultak megsegítésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet egyébként összesen 800 családnak nyújtott segítséget az árvízzel sújtott térségben.

Kapcsolódó elemek