Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A leghitványabb bűn a gyávaság


Dátum: 2003-05-19 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:35.428176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Engedjék meg, hogy először is gratuláljak a Fidesz hosszú idő után első komoly nagy sikeréhez. Sikerült majdnem pontosan 10 órakor elkezdeni a közgyűlést, és ezzel nagy lépést tettünk Európa felé. Ez teljesen komoly.

Engedjék meg nekem, akinek a közösségét a közeljövőben az Európai Unióba aligha fogják beengedni, hogy érthessem Európa alatt az azt megtestesítő kulturális értékeket és mintákat, gondolhassam azt, hogy Európa ott van, ahol az európai mintákat követik az emberek.

Az európai mintákat követitek ti is kedves kollegák, politikusok. Melyek az európai politikai kultúra főbb elemei? Nem fogom felsorolni, de egyet-kettőt azért kiemelnék.

Úgy gondolom, hogy ami az európai politikát megkülönbözteti a balkánitól vagy a bizantintól, az az, hogy a legfontosabb döntések meghozatalának a színtere a nyilvánosság, nem pedig a kabinetek. Hogy az európai politikus nyíltan beszél, és nyíltan próbálja meg a társadalmat maga mellé állítani. A Balkánon pedig titokban, nem nyilvános helyeken hozott döntéseket erőltetnek rá a társadalomra, és ennek megfelelően európai társadalom az, aminek van rezisztenciája az agymosással szemben, amit a nem nyilvános hatalmak szerveznek. Én úgy gondolom, hogy amikor nyilvános politizálás eszközeivel próbáljuk Kárpátalján megmenteni az ottani magyar közösséget, akkor mi az európai civilizáció frontvonalában, ilyen értelemben az európai civilizáció központjában helyezkedünk el. És engedjék meg, hogy ebből a szempontból gondolhassam azt, hogy aki balkánilag kever, nem nyilvános politikus, az függetlenül földrajzi elhelyezkedésétől tekintsem ne európainak. Engedjék meg nekem azt, hogy a tipikus balkáni politikus mintapéldányának Günter Verheugent tekintsem.

Úgy gondolom, hogy az európai politikai kultúra központi értéke a nemzeti szolidaritásnak az értékelése. Nincs ennél magasabb rendű és még működő szolidaritás. Ha kiiktatjuk a nemzeti szolidaritást, a helyére a szekták, a narkósok, a homoszexuálisok, a futball-huliganistáknak a szolidaritása fog lépni. Mert üresen nem marad hely. Ez persze azzal jár, hogy a magyar nemzeti szolidaritásba bele kell venni azokat az embereket, akik a magyar államhatár másik oldalán élnek.

A magyar nemzet a nemzeti szolidaritást gyilkolja meg, hogyha eltaszítja a határon túli magyarokat. Már csak azért is, mert mi viszont nagyon is szolidárisak vagyunk Magyarországgal. Mi nagyon is részei vagyunk a magyar politikai kultúrának és a magyar politikának is. Elég itt körülnézni. Elég meghallgatni, hogy hogyan beszélünk mi, határon túli vezetők. Az összes célzásunkat mindenki kapásból megérti. Nem kell fordítani. Nem beszélve arról, hogy ha lettek volna, lehetett volna Kárpátalján, Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken vagy máshol a magyarországi választásokkor szavazni - azt hiszem, senkinek nincs kétsége afelől, hogy milyen eredményeket számoltak volna össze Kolozsváron vagy Ungváron. Ez nem történt meg, de mégis olyan keménységű politikai tény, mint hogyha kivetítették volna Ungváron, hogy a Fidesz mennyit kapott. Ugyanolyan tény, mert jelzi, hogy az ottani magyarok zsigerileg a magyar nemzethez tartoznak, és nem is tudnak másképp gondolkodni, mint a magyar politikai kultúra kategóriáiban.

Magyarország részéről tehát, a magyarországi magyarok részéről tehát ezeknek az embereknek azt mondani, hogy sajnos, fiúk, sorry, kaptunk egy telefon Brüsszelből, és ezért a státustörvényt kiheréljük, a vasfüggönyt pedig lehúzzuk. Ez öncsonkítás, öncsonkítás, csapás arra a központi politikai értékre, ami nélkül Magyarország sem húzza sokáig, ha hagyja kilúgozni ezt az értéket, a magyar nemzeti szolidaritást az itteni közéletből. Ezért tehát úgy gondolom, hogy ha valaki komolyan tudja venni azt az egyszerű kijelentést, hogy én magyar vagyok, ennek az egyszerű kijelentésnek vagy ennek az önértékelésnek igen könnyen lefordítható következményei vannak akár státustörvény, akár más kérdésekben. Persze az erőviszonyok hallatszanak azon, hogy ki mit és hogyan mond. Benne vannak az erőviszonyok minden egyes lépésünkben, és benne is kell, hogy legyenek, hiszen az értékeket csak úgy lehet képviselni, hogyha reálisan felmérjük az erőviszonyokat. Kevés az erőnk, ezért az erőt generálni kell. Mindenkit, aki magyar, meg kell próbálni összefogni, mindenkinek ott, ahol ezt megteheti. Én azt hiszem, hogy Kárpátalján mi ennek a feladatnak megfelelünk, nem könnyű feladat, nem könnyű terepen felelünk meg, és ezért befejezésül talán van alapom arra, hogy megint csak az európai politikai kultúra vagy az európai kultúra egy értékére vagy egy axiómájára hívjam fel a figyelmüket. Igaz, ezt a mondatot egy orosz író írta le, de ennek ellenére azt hiszem, hogy aki európai, egyetért azzal, hogy a leghitványabb bűn a gyávaság.

Legyetek tehát barátaim bátrak!

Köszönöm szépen!

Kapcsolódó elemek