Devecser zárt város, minden bevezető út lezárva
Devecser minden bevezető útját lezárta a rendőrség, csak a mentési munkálatokban részt vevő járművek és a buszok hajthatnak be a városba.
Dátum: 2010-10-09 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:52.845479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI tudósítójának sikerült bejutni Devecserbe: jellemző kép, hogy a város lakói csoportokba verődve beszélgetnek az utcákon. Mindenütt fehér ruhás munkásokat látni, és minden utca minden kereszteződésében rendőrök és polgárőrök posztolnak.
A devecseri művelődési házban ülésezik a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság is, amelyen részt vesz Kontrát Károly belügyi államtitkár is. A bizottság meghallgatja Bakonyi Zoltánt, az ajkai timföldgyár vezérigazgatóját.
Devecser utcáin több helyütt is figyelmeztető táblák jelzik: "a vörös iszap a bőrre kerülve égési sérüléseket okoz, azonnal le kell mosni". A devecseriek reménykednek, hogy nem jön már újabb áradat.