Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A katasztrófa környezeti hatásai és a károk felbecsülhetetlenek

Megtisztelő számomra, hogy együtt dolgozhatok Orbán Viktor miniszterelnökkel a magyarországi vörösiszap természeti katasztrófa károsultjainak megsegítése érdekében - írja szombati közleményében George Pataki New York állam volt kormányzója.


Dátum: 2010-10-09 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:54.498728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezen tragédia károsultjainak száma ezres nagyságrendű. Számos család veszítette el szeretteit, sokan megsérültek és kórházba kerültek, és ezrek vesztették el otthonaikat. A katasztrófa környezeti hatásai és a károk felbecsülhetetlenek. Az ilyen nagyságrendű tragédiák esetén mindannyiunknak, akik aggódunk a károsultakért, a segítségükre kell sietnünk.

A szeptember 11-i támadások után is elképesztően fontos volt a világból érkező óriási támogatás.

Magyar-amerikai emberként minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a miniszterelnökkel és másokkal együtt segítsem a sokat szenvedett károsultakat és családjaikat.

Létrehozunk egy alapot, és arra kérjük az aggódó embereket a világon mindenütt, hogy csatlakozzanak erőfeszítéseinkhez, és segítsék ezeket a családokat.

Kapcsolódó elemek