Devecser "esetleges kitelepítéséről" intézkedtek
Devecsert illetően "esetleges kitelepítésről" intézkedtek szombaton - mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság devecseri ülését követően.
Dátum: 2010-10-09 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:55.172107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint a MÁV öt vasúti szerelvényt készített elő a devecseri állomásra, hogy ha szükségessé válik, a lakosokat egyszerre Győrbe szállíthassa. Devecserben tehát a készenlétet szervezték meg és tartják fenn - hangsúlyozta az államtitkár. Rámutatott, hogy elkészítették a győri befogadási és elhelyezési tervet is.
Kontrát Károly elmondta: Kolontáron a Torna-pataknál 600 méter hosszan 4-5 méter magas falnak kell elkészülnie három nap alatt. Rámutatott arra is, hogy a 10-es számú tároló fala a hétfői átszakadást követően mostanra már három helyen megroppant. Sajnos több centiméterrel szélesedett a repedés, s ez egy esetleges veszélyhelyzet bekövetkeztére figyelmeztet - tette hozzá. Ismertetése szerint a sérült tároló előtti 32 hektáros szántóföldön három lépcsőzetes földsáncot alakítanak ki.
A Torna-patak mentén lévő kolontári házak eldózerolását még nem kezdték meg - mondta el az államtitkár. Hozzátette: nagyon fontos ugyanis, hogy kihozhassák az emberek a megmaradt ingóságaikat, ezért ott most a lehető legnagyobb gondot fordítják a szemét és az iszap elhordására, illetve a fertőtlenítésre.
A belügyi államtitkár utalt arra, hogy Devecserben és Kolontáron is megkezdődött az újjáépítés előkészítése. Mint mondta: építészcsoport járt mindkét településen, tervek állnak már rendelkezésre, s földterületet jelölnek ki az önkormányzatok.
Kontrát Károly elmondása szerint a polgármesterek úgy nyilatkoztak a védelmi bizottság szombati devecseri ülésén: érzik, hogy számíthatnak a kormányra.
Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere az MTI-nek elmondta: több helybeli cég ajánlotta már fel lakások építését, így például a devecseri téglagyár osztrák tulajdonosa öt felépítését vállalta, és "a sümegi várkapitány is felhúz" két házat.