ORFK: figyeljünk az áladománygyűjtőkre!
Az Ajkai Rendőrkapitányság nyomozást folytat csalás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a Devecser Polgármesterének nevében pénzadománygyűjtésre hívta fel egy tapolcai társulat figyelmét. Arra kérte a társulat igazgatóját, hogy utaljon át az elkövető által megadott számlaszámra valamennyi pénzt, vagy bármilyen segélyszállítmányt küldjön el részére, mert a vörös iszap által sújtott területen élőknek szeretnék átadni.
Dátum: 2010-10-10 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:09:58.647499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tranzakció nem jött létre, mert a társulat felhívta a Devecser Polgármesteri Hivatalt, ahol arról tájékoztatták, hogy a polgármester nem adott ilyen jellegű megbízást. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy legyenek körültekintőek, amikor ilyen telefonhívást, vagy személyes megkeresést kapnak idegenektől.
Célszerű leellenőrizni az adománygyűjtő által megadott bankszámlaszámot, hogy valóban a hivatkozott néven vezetik-e, illetve arról is meg kell győződni (akár egy telefonhívással), hogy ténylegesen gyűjt-e bármilyen adományt az a szervezet, cég, magánszemély, akinek a nevében megkeresték Önöket. Legyenek körültekintőek! A csalók kihasználják a hiszékenységet, az együttérzést!