Tízéves a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
Tízéves jubileumát ünnepli az idén a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar; a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett együttes az évforduló alkalmából ünnepi koncertet ad pénteken a Zeneakadémián. A Liszt Ferenc-díjjal ez évben kitüntetett Héja Domonkos karmester és az általa 1993-ban alapított zenekar többek között Gyöngyösi Levente külön erre az alkalomra írt Verkündigung című művét játssza.
Dátum: 2003-05-19 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:36.325365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ősbemutató mellett műsorukon szerepel Ottorino Respighi: Római ünnepek című darabja, amellyel a zenekarvezető karnagy 1998-ban megnyerte a Magyar Televízió Karmesterversenyét. Az ünnepi eseményhez illő repertoárt Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya, valamint Beethoven Karfantáziája teszi teljessé. A közlemény szerint tíz évvel ezelőtt - az akkor még csupán 18 éves - Héja Domonkos azzal a kettős céllal hívta életre a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, hogy a hazai közönséggel megismertesse az itthon ritkán játszott szerzőket, illetve a magyar fiatalokkal megkedveltesse a klasszikus zenét. Az együttes évente mintegy 25 koncertet ad Magyarországon és külföldön. Évről évre fellépnek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, s immár harmadszor kaptak meghívást Berlinbe, a Young Euro Classic fesztiválra.
MTI - fidesz.hu