Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Semjén: Isten, áldd meg a magyart!"

A Szent Koronára és a magyar történelemre megfelelő hivatkozás kell legyen az alkotmány bevezetőjében - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2010-10-11 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:09.355930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Példátlan nemzeti összefogás történt az iszapkatasztrófa által okozott károk mérséklésére - mondta el a kereszténydemokrata politikus.

Megerősítette, hogy az ügy kapcsán hétfőn fontos bejelentéseket tesz Orbán Viktor miniszterelnök, azt azonban, hogy melyek ezek, nem kívánta elmondani.

A speciális helyzet speciális eszközöket kíván - jelentette ki Semjén Zsolt. - Miután ilyen típusú ipari katasztrófa még történt, nem lehet másról szó, mint emberi mulasztásról: vagy a tervezésnél, vagy a kivitelezésnél, vagy az üzemeltetésnél történt hiba - szögezte le.

Jobban támogatják az egyházi iskolákat

Az egyházügyi kérdésekre reagálva Semjén beszélt arról is, szerinte akkor érvényesül a világnézeti semlegesség és a szabad iskolaválasztás, ha az egyházi iskolák is ugyanolyan finanszírozásban részesülnek, mint az államiak.

Hangsúlyozta: központilag nem akarják emelni az egyházi iskolák számát, arányát. Helyben az emberek döntenek erről: ha egyházi iskolát akarnak, és az egyház hajlandó átvenni egy intézményt, akkor egyházi iskola lesz, ellenkező esetben nem - érvelt Semjén.

A kormányban ülve nem látja azt, hogy Matolcsy György és Fellegi Tamás között rivalizálás lenne. A Matolcsy melletti miniszterelnöki kiállás teljesen egyértelmű - emelte ki a miniszterelnök-helyettes.

Arra a kérdésre, ha rajta múlna, mi lenne lenne az új alkotmány preambulumának első mondata, azt válaszolta: Isten, áldd meg a magyart!

Kapcsolódó elemek