Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borkai: Rengeteg biztatást kapok

A lehetséges MOB-elnöki tisztségről és az élsport támogatásának fontosságáról beszélt hétfő reggel a Duna TV Hattól nyolcig című műsorában Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, Győr polgármestere.


Dátum: 2010-10-11 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:10.497129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Borkai Zsolt a DunaTV Hattól nyolcig című műsorában

A tősgyökeres győri városvezető októberben ismét bizalmat kapott a választópolgároktól, így újabb négy évig vezetheti a települést. Úgy gondolom, ha esetleg az eddigi feladataim, az országgyűlési és a polgármesteri munka mellé egy esetleges MOB-elnökség is társulna, azzal is Győr pozícióját erősíteném - hangsúlyozta a fideszes honatya. A politikus kifejtette, az Olimpiai Bizottság lényeges feladatának tartja a kellő anyagi és személyi feltételek megteremtését azokban a sportágakban, ahol kiemelkedő eredmény várható.

Győr városa jelentős összeggel, körülbelül évi 450 millió forinttal támogatja a sportot. Kiemelt sportágként kezelik a női és a férfi kézilabdát, a női kosárlabdát és a labdarúgás-utánpótlást. Emellett a kajak-kenu is számottevő anyagi támogatást élvez - tette hozzá az egykori sportoló.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3093, 'source_type': 'media', 'source_id': 5889, 'target_type': 'article', 'target_id': 100520, 'relation_type': 'describes'}