"Véget ért a kollektív felelőtlenség kora"
Érvényes és eredményes volt a médiatanács tagjait jelölő bizottság hétfő délelőtti ülése - jelentette be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, a bizottság elnöke.
Dátum: 2010-10-11 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:13.080218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület kétharmados szavazattöbbséggel fogadta el dr. Auer János, dr. Kollárik Tamás, dr. Koltay András és Vass Ágnes jelölteket. A kandidáltak személyéről az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén dönt.
A bizottság elnöke kiemelte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell kialakítani a médiát szabályozó testületekben és a közmédiumokban egyaránt. A médiatanács leendő tagjairól nem pártszempontok, hanem szakmai alkalmasságuk alapján döntött a grémium - jegyezte meg Cser-Palkovics András.
Az országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a jelöltek szakmai tapasztalataikat felhasználva helyreállítják a szektor működőképességét. A bizottság elnöke kitért arra is, hogy az összes közmédium élén egyszemélyi vezető fog álni, így a felelősség megállapítása is egyértemű lesz. Véget ér a kollektív felelőtlenség korszaka - tette hozzá.
A 9 évre választott médiatanács öt tagból áll, a parlamenti frakciók négy jelöltre tehettek javaslatot, az ötödik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, Szalai Annamária; az Országgyűlés listán szavaz róluk hétfő délután.
A médiatanács az NMHH önálló jogi személyiségű autonóm szerve, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja.