Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányjavaslat a katasztrófakezelés ügyében

Gazdálkodó szervezet működése rendeletben a magyar állam felügyelete alá vonható; az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el - rögzíti az a hétfőn beterjesztett törvényjavaslat, amely a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény módosítását kezdeményezi.


Dátum: 2010-10-11 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:17.317493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány által a parlamentnek benyújtott előterjesztés indoklása szerint a módosítás célja az egyes gazdálkodó szervezetek tevékenységével összefüggésben felmerült katasztrófák elleni hatékony fellépés. Emellett a benyújtott dokumentum kitér arra is, hogy szükség van a káros következmények enyhítéséhez az eddigieknél hatékonyabb kormányzati beavatkozás lehetőségének megteremtésére is.

A javaslat szerint az illetékes tárcavezető, illetve a kormánybiztos feladatai közé tartozna a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetének áttekintése, vagyoni jellegű kötelezettségvállalásainak jóváhagyása, ellenjegyzése.

Ezen túlmenően a rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben döntene a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve a hatáskörébe tartozó ügyekben.

Ezekről a döntésekről az állam köteles lenne írásban tájékoztatni a szervezet vezető tisztségviselőit és felügyelőbizottsága tagjait.

A javaslat kiegészíti a 2010. évi költségvetéséről szóló törvényt a Belügyminisztérium fejezetben a Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok (20 . cím, 1 . alcím 34 . jogcím-csoport) sorral.

A törvény a kihirdetésével egyidejűleg lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Kapcsolódó elemek