Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igen a lakáshiteleseket segítő javaslatra

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta, és tárgysorozatba vette Rogán Antal 2010-es, költségvetés módosítására és a lakáshitelesek megsegítésére irányuló javaslatát.


Dátum: 2010-10-11 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:19.784251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó, öt kormánypárti képviselő által benyújtott törvényjavaslatot egyhangúan támogatta a bizottság.

Rogán Antal indítványozta, hogy az idei költségvetés kimerülőben lévő általános tartalékát emeljék meg a Mol által már befizetett 35,2 milliárd forinttal, az Egészségügyi Alapban 2007-ben és 2008-ban keletkezett 27,5 milliárd forint szufficitet pedig használják fel a kórházak adósságának konszolidálására. A Molnak azért kellett visszafizetnie az Európai Bíróság döntése alapján ezt az összeget, mert az elmúlt évek során tiltott állami támogatásban részesült. A kormány képviselője támogatta az indítványt, a két cél összhangban van a kormányprogrammal - mondta.

A lakáshitelesek megsegítését célzó, Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd István, Harrach Péter és Tarnai Richárd (KDNP) által jegyzett javaslat egyebek között ötévente egy ingyenes előtörlesztést és egy ingyenes futamidő-hosszabbítást tenne lehetővé.

Kötelezővé tenné a forintban törlesztendő devizahiteleknél a középárfolyam alkalmazását, s a kamat kivételével megtiltaná a hitelszerződés ügyfél számára hátrányos módosítását. A kamat is csak akkor lenne módosítható, ha kormányrendelet megengedi.

Hargitai János (KDNP), a bizottság alelnöke az előterjesztést ismertetve kiemelte, hogy a javaslat három alapelv tiszteletben tartásával született: a felvett hitelt az adós köteles visszafizetni; a hitelezési rendszer veszélyeztetése nélkül segít a bajba jutott adósoknak; a kockázatviselésen osztozniuk kell a hitelezőknek és az adósoknak. Az eredeti nyolc pontból a tiszta lappal indulás elve ugyan kimaradt, de a közjegyzői díjak csökkentése érdekében további egyeztetések kezdődnek - ismertette.

Babák Mihály (Fidesz) a radikális megoldással kapcsolatban megjegyezte: Magyarország nem teheti meg, hogy nem jogállami, és nem piackonform módon szabályoz.

A kormány képviselője elmondta: a vonatkozó kormányhatározat szerint október 15-ig kell a NET koncepciójának elkészülnie, a határidőt betartják. Hangsúlyozta: semmiképpen nem képzelhető el olyan megoldás, hogy az adósságukat nem fizetők jobb helyzetbe kerüljenek, mint az adósságukat fizetők.

Kapcsolódó elemek