Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdheti működését a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma

Megkezdheti működését a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, miután az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a testület frakciók által jelölt hat tagját; elnököt és további egy tagot a testületbe a médiatanács delegál.


Dátum: 2010-10-11 18:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:21.970294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a nyolctagú Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának hat tagját: Bencze Izabellát, László Miklóst, Varga Szilviát - ők a kormánypártok jelöltjei -, illetve Kránitz Lászlót, az MSZP, Németh Vladimirt, az LMP, és Silhavy Máté Tibort, a Jobbik jelöltjét.

A hat tagot egyenkénti szavazással - nem listás módon - az Országgyűlés a jelenlevő képviselők kétharmadának szavazatával választotta meg; mindannyiukat nagy többséggel.

A kuratórium elnökét és további egy tagját a médiatanács delegálja.

Kapcsolódó elemek