Az ORTT elmarasztalta Friderikuszt
Az ORTT panaszbizottsága közleményben marasztalja el Friderikusz Sándort, mert az EU-csatlakozási szerződés athéni aláírásának ceremóniájáról kizárólag a kormánypártoknak kedvező nyilatkozatokat tett közzé.
Dátum: 2003-05-19 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:20:38.749670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ORTT Panaszbizottságának véleménye szerint, a Magyar Televízió Rt. 2003. április 20-án sugárzott Friderikusz - a szólás szabadsága című műsorában Friderikusz Sándor műsorvezetőnek az EU-csatlakozási szerződés athéni aláírási ceremóniájának eseményeiről készített helyszíni riportja több vonatkozásban kiegyensúlyozatlannak tekinthető. A megszólaltatott riportalanyok nem reprezentálták megfelelő módon a hivatalos magyar delegáció és ezáltal az aktuális magyar politikai közélet valós összetételét, tekintettel arra, hogy túlsúlyban voltak a jelenlegi kormánypárti politikusokkal elkészített interjúk.
Ezen túlmenően nem tekinthetők teljes mértékben tárgyilagosnak az Orbán Viktor volt miniszterelnökkel készített interjú, illetve a rá vonatkozó műsorvezetői megjegyzések sem, amennyiben ezek adósok maradtak a volt miniszterelnök párhuzamos hivatalos athéni programjának megemlítésével, és kizárólag a magyar delegáció programjairól való távolmaradást kommunikálták.
OS - fidesz.hu