Lengyel politikus kapta a Pálfi István-díjat
Jan Olbrycht lengyel politikus, néppárti európai parlamenti képviselő kapta első alkalommal a Pálfi István-díjat.
Dátum: 2010-10-12 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:30.569717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006-ban fiatalon elhunyt fideszes politikusról, egykori európai parlamenti képviselőről elnevezett kitüntetést Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára adta át kedden Budapesten.
A Duna Palotában tartott díjátadáson ott volt Schmitt Pál köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, és több fideszes országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselő.
Navracsics Tibor az ünnepségen méltatta Pálfi Istvánnak és Jan Olbrychtnak a közös munkáját, melyet a határokon átnyúló regionális együttműködésért végeztek.