Elnöki részvétnyilvánítás Lengyelországnak
Schmitt Pál államfő táviratban részvétét nyilvánította ki Bronislaw Komorowski lengyel elnöknek kedden, a Varsó közelében történt 18 halottat követelő közúti baleset miatt.
Dátum: 2010-10-12 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:34.879100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A levélben a magyar köztársasági elnök úgy fogalmazott: megdöbbenéssel és szomorúsággal értesült a Nowe Miasto nad Pilica közelében bekövetkezett súlyos balesetről, amely miatt a magyar nép és saját nevében őszinte részvétét fejezte ki.
Schmitt Pál azt kérte Bonislaw Komorowskitól, hogy tolmácsolja Magyarország mély együttérzését az áldozatok és a sérültek hozzátartozóinak.
A Varsótól 80 kilométerre délre fekvő Nowe Miasto nad Pilica település közelében kedden kora reggel egy lengyel idénymunkásokat szállító Volkswagen kisbusz frontálisan ütközött egy teherautóval.
A busz tizenhat utasa a helyszínen azonnal meghalt, ketten később, a kórházba szállítást követően vesztették életüket.