Előzetesben maradhat az MSZP egykori erős embere
Két hónappal meghosszabbítaná az ügyészség a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított szocialista politikus előzetes letartóztatását - értesült a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet.
Dátum: 2010-10-13 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:42.213130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyészség kezdeményezte a hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsított Wieszt János, az előző ciklus XI. kerületi MSZP-s frakcióvezetője, a vagyongazdálkodási bizottság volt elnöke előzetes letartóztatásának két hónappal való meghosszabbítását - írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Wiesztet azután helyezték előzetesbe, hogy nyilvánosságra került egy rejtett kamerás felvétel, amelyen a politikus több mint kétmillió forint kenőpénzt vesz át egy vállalkozótól egy üzlethelyiség eladása kapcsán, még 2007-ben.
Az október 3-i önkormányzati választáson a fővárosi és újbudai képviselőségét is elvesztette a politikus.