Lehetőség a nemzeti egység megvalósítására
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint 2010-ben megteremtődött Magyarországon a nemzeti egység megvalósításának lehetősége, és a politika világában is meg kell valósulnia a dialógusnak.
Dátum: 2010-10-13 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:45.873909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter, a keresztény civil szervezetek III. országos fórumán szerdán a Parlamentben kiemelte: a politika világában is meg kell valósulnia a dialógusnak, erre kötelezi a megválasztott centrális politikai erőt az emberek akarata. Arra, hogy ne pártsoviniszta szemléletet érvényesítsenek, hanem nemzeti érdekeket képviseljenek.
Hangsúlyozta: nem paktálnak le senkivel azok közül, akik részesei voltak az ország tönkretételének, ugyanakkor azokat, akik baloldali értékeket vallottak, szívesen látják a nemzeti együttműködés rendszerében.
Ők az elmúlt nyolc év megtévesztettjei voltak, és nem előidézői - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.