Sokrétű az államfő feleségének a feladata
Megerősítette, hogy a nagymamája és az édesanyja is Miskolcon született. A nagypapa és a családja a deszkatemetőben nyugszik. Amióta a férje elfoglalta a Sándor palotát, megváltozott az élete. S bár számára korántsem új a közéleti szereplés, hiszen férje korábbi posztján, a nagykövet feleségeként is reprezentálnia kellett, mégis új kihívások elé néz.
Dátum: 2010-10-13 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=153970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:10:50.207639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mennyiben más a mostani feladata?
dr. Schmittné Makray Katalin: Valójában bárhol is voltunk külföldön diplomáciai küldetésben, az országot képviseltük. Nagy felelősséggel. Most ez a szolgálat számunkra hatványozottan még nagyobb gondossággal jár. Természetes, hogy a korábbinál erőteljesebb reflektorfényben élünk és ehhez bizony alkalmazkodni kellett. A first lady megszólításra viszont nem csak hogy nem tartok igényt, de kifejezetten tiltakozom ellene. Magyarországon ennek más a kicsengése mint az óceánon túl.